Édes Istenkáromlás.
Cím szavakban feljegyzeteltem magamnak, hogy miről is kellene írnom - beszámolnom, nos elég sok minden van. :D
Költözés: A költözés bejelentése nem éppen úgy zajlott, ahogy én terveztem. Nem kellett semmi bejelentenem anya megtalálta a csomagjaim és kezdetét vette a kioktatás, a sértődés, a hiszti, majd a beletörődés. Próbálkozott a fűzögetéssel, hogy maradjak még eddig és eddig, de ezt húzhattuk volna a végtelenségig, így eltökéltem magam, hogy péntek a végső nap, akkor nappalos volt és nyugodtan összepakolhattam mindent. Elköltözésem után két héttel, már rendeződött minden és most, hogy átjárok suliba egy héten kétszer bemegyek hozzá is, egész jó kapcsolatba kerültünk, ezzel nincs gond.
Iskola: A félévim jobban sikerült mint reméltem, minden tökéletes lett, az angolt és a törit elcsesztem, négyes lettem... ez elég szomorú, de minden más ötös lett így szerintem minden rendben lesz a felvételinél. Nem aggódom többé, év végére felhúrom magam maximumra, érettségire is maximálisan felkészülök, legalább is szóbelire az írásbelit pedig gyakorolni fogom. Jövőbeli terveim közül kiesett a Bölcsész kar, beszéltem a régi töri tanárommal, aki politológián végzett és azt mondta, nem éri meg belefektetni, tanuljak az ő hibájából, csak segíteni akar, nos hallgatok rá, elvégre az ember később is elvégezheti. Így maradt a rendőrtiszti és az Agrár.
Vezetés: Ugye sikerült megszereznem a jogsit, mivel 7kmre lakom a legközelebbi falutól, így a vezetésem mindennapos, most csúszós úton is, először nem volt semmi baj, sőt havazásban tök jó vezetni, ám most megindult az olvadás. Pár nappal ezelőtt egy tócsa előtt fékeztem egy picit kemény 20km/h-val száguldoztam 1-es sebesség fokozatban, mikor az autó hátulja hirtelen kicsúszott, keresztbe fordultam és egy ezred másodpercen múlt, hogy felborulok, vagy sem. Megijedtem és bosszankodtam is, mert nem igaz, hogy szinte lépés sebességgel sikerült majdnem felborulnom, legalább száguldozva történt volna ez, de nem kemény hússzal.
Webcím: A portál címe egy Black Veil Brides szám, még pedig a Sweet Blasphemy, ami édes istenkáromlást jelent, nagyon megszerettem ezt a számot és ahhoz képest mennyire viszakoztam az egész bandától szinte már függővé váltam, tudniillik Nikivel lakom, biztos emlékeztek még rá, Ő is albérletet keresett és én is, így nem kell mindkettőnknek külön horribilis összegeket kidobálni a lakásért, megfelezve könnyebb. Vicces vele együtt lakni, azt hiszem az egymáshoz fűződő kapcsolatunk is kezd más fordulatokat venni, de ez még a jövő zenéje, nem tudom merjek e kockáztatni, nem akarok csalódni még egyszer és nem akarom őt még egyszer elveszíteni.
|